A fiatal lányok harmada törli a képeit a közösségi oldalakról, ha nem kap elég lájkot
Az influenszerkultúra tönkreteheti a tinédzserek önbecsülését, derült ki egy brit kutatásból.
Az influenszerkultúra tönkreteheti a tinédzserek önbecsülését, derült ki egy brit kutatásból.
Kanye Westnek az elmúlt hetekben felbukkanó furcsa víziói és sértő bejegyzései eleinte egy jól kidolgozott médiakampány elemeinek tűnhettek, de hamar megjelentek azok a rajongók és támogatók, akik arra figyelmeztettek, hogy a rapperen valószínűleg eluralkodott korábban felvállalt bipoláris zavara. Ha ismerjük és értjük a betegség tüneteit, West ámokfutásnak tűnő megnyilvánulásai is egészen más megvilágításba kerülnek. De mit kell tudni és hogyan érdemes beszélni a bipoláris zavarról? Dr. Belső Nóra pszichiátert kérdeztük.
A kutatásban részt vett gyerekek közül minden negyedik arról számolt be, hogy gyakran ingerült és hetente legalább egyszer álmatlanság gyötri.
Magyarországon néhány ezer fertőzöttet tartanak nyilván, ám a koronavírus-járvány a társadalom egészét testközelből érinti. A hvg.hu felméréséből kiderül, olvasóink mekkora hányada veszítette el az állását, hányan küzdenek napi szinten szorongással, de arról is megkérdeztük őket, mit gondolnak a veszélyhelyzetben meghozott intézkedésekről. A hvg.hu nagy karanténkérdőívének első értékelése.
Még megfelelő fizikai védőfelszereléssel is nehezen sikerül ellátni az egészségügyi dolgozókat, pedig már most, a járvány közepén fontos lenne, hogy a mentális egészségük védelmével is foglalkozzanak.
Giovanni Boccaccio már az 1300-as években tudta, hogy a mentális jólétnek milyen fontos szerepe van járvány idején. A Dekameron receptjét ma is érdemes megfontolni.
6 tipp az Amerikai Pszichológiai Társaság útmutatója alapján.
Egy új kutatás szerint nagyon is megéri társasozni, a játékok ugyanis segítenek megőrizni a mentális fittséget. A kártyajátékok szintén jót tesznek az agynak.
Theresa May ezzel is modernizáló politikához kötné utódját.
Az édesapja betegségét dolgozza fel nehezen az énekesnő.
Legalábbis átmenetileg, hogy a mentális egészségére koncentráljon.
Január óta egy különös tojás tartja lázban az internetet – jelenleg ez az Instagram legtöbbször lájkolt fotója. Egyébként egy olyan kampány része, ami arra figyelmeztet, hogy törődjünk a mentális egészségünkkel.
Egy új skót tanulmány szerint a keresztrejtvényfejtés vagy a sudokuzás nem véd meg az időskori mentális hanyatlástól.
Karácsonyra készülve ráadásul összekötheti a kellemest a hasznossal.
Nem csoda. A tudomány szerint az ünnepi dallamok nem tesznek jót a mentális egészségének.
A szörfösök és az internet is imádja a lazaságukat.
Az énekesnő nyíltan beszélt a mentális problémáiról, most segítséget is kért az egészsége érdekében.
A heti többszöri testmozgás, különösen a csapatban űzött sportok összefüggésben állnak a jobb mentális egészséggel - derült ki egy amerikai tanulmányból. A szakemberek szerint nem órákig tartó, komolyabb erőkifejtésre kell gondolni, bármi szóba jöhet. Például az is, ha valaki füvet nyír.
Az odaadással űzött sport a személyiséget ugyanúgy edzi, mint az izmokat. Milyen pszichés jellemzők teszik a sportolókat sikeresebbé az üzleti és a magánéletben?